Rajzolj egy fantáziaképet az elmagányosodott 46 éves William James Sidisről, aki csodagyerekként 7 éves korában alkotta meg a vendergood mesterséges nyelvet!
Egy mesterséges intelligencia alapú képgeneráló program a fenti módon oldotta meg a feladatot. Azért kértük ezt az illusztrációt, mert nem találtunk "öregkori" portrét az Amerikába emigrált ukrán zsidó családban született zseniről. Akiről meg akartunk emlékezni, felidézvén egy korábbi publikációt, amej méltán nevezhető filológiai ínyencségnek.
Az Irodalmi Szemle emlékszáma Tsúszó Sándor vélt halálának 80. évfordulóján
T. S. nem véletlenül választhatta Sidis vendergood-nyelvű verseit
Bár halálának időpontja vitatott, már csak ezért is, mert 2002-ben még kiadót alapított, ám életműve akár a vélt kerek dátumok alkalmából is méltatható, újra is újra megnyitható. Ezt tette a Pozsonyban megjelenő Irodalmi Szemle 2021. májusi tematikus számával, amikor is a többször cáfolt 1941-es halálhír 80. évfordulóján hívta fel a figyelmet a jeles szlovákiai, de összmagyar jelentőségű, s mint tudjuk, Kárpátalján is megfordult költőre.
A Nemeth Zoltán készítette összeállításban Balla D. Károj közreadásában jelent meg Tsúszó Sándor két konzseniális versfordítása. Az eredeti költeményeket a maga alkotta vendergood nyelven írta az a csodagyermeknek indult William James Sidis, akit a világon valaha legmagasabb IQ-val rendelkezett embernek tartanak, és aki emigráns ukrán zsidó családban 1898-ban született New Yorkban. Börtönt és elmegyógyintézetet megjárva, elmagányosodva halt meg Bostonban 1944-ben.
Tsúszó országról országra vándorolva ekkor már harmadik éve élt emigrációban, nem tudni, hol is mikor jutott ezekhez a versekhez, s birtokolta-e a vendergood nyelvet. Valószínűbb, hogy Sidis maga készített számára nyersfordítást.
Tanulságos érdekesség, hogy 2023 augusztusában erről a nyelvről teljesen hamis információt ad a Bing mesterséges intelligenciája:
Mit tudunk a vendergood nyelvről
A vendergood nyelvről nagyon keveset tudunk. Ez egy mesterséges nyelv, amelyet egy lengyel matematikus, Zbigniew Vendryes alkotott meg a 20. század elején. A nyelv célja az volt, hogy egy univerzális és logikus nyelvet hozzon létre, amely alkalmas a tudományos és filozófiai gondolkodásra. A vendergood nyelv szókincse és nyelvtana a latin, a görög, a szanszkrit, a héber és más klasszikus nyelvek alapján épült fel. A nyelv írásrendszere a latin ábécé volt, de különleges jelekkel kiegészítve. A vendergood nyelvnek nem voltak beszélői, csak Vendryes és néhány tanítványa ismerte. Vendryes soha nem publikálta a nyelvet, csak néhány kézirat maradt fenn róla. A vendergood nyelv nem rokon semmilyen más élő vagy holt nyelvvel, és nem kapcsolódik a magyar nyelvhez sem.
Hitelesebb idegen nyelvű forrásbók (Google-fordítás):
A Vendergood egy mesterséges nyelv, amelyet William James Sidis hozott létre 1905-ben. Sidis leírta a nyelvet második könyvében, a Libro de Vendergood (angolul: Book of Vendergood) című könyvében, amelyet még gyerekként írt. Ez a nyelv láthatóan elsősorban a latinra épült, de hatással volt rá a német és a francia, valamint más román nyelvek is. Nyolc különböző ragozást tett különbséget: indikatív, potenciális, abszolút felszólító, kötőszó, felszólító, infinitív, optatív, valamint a Sidis nyelvtani alkotása: erőltetett (angolul: strongeable). Az elemeket a nemek szerinti ragozás szerint csoportosították, amelyet az egyik megfigyelő "összetettebbnek, mint egy japán ige" jellemez. A Vendergood 12-es alapszámrendszert használt, mert, ahogy Sidis kifejtette: "A dolgok eladásának egysége a 12, a dolgok (tucat), és a 12 a legkisebb szám, amelynek négy tényezője van."
Egészen bizonyos, hogy Tsúszó tudatosan, szándékosan választotta alapanyagul ezt a filológiai csemegét. Ezt blogunknak megerősítette Hizsnyai Zoltán, a Tsúszó Sándor Akadémia elnöke és Alberd Yollaka finn nyelvész, akinek kutatásaiból azt is tudjuk, hogy idős korában Tsúszó például más egzotikumok mellett a kihalt lív nyelv iránt is élénk érdeklődést tanúsított.
Ki volt William James Sidis?
William James Sidis (1898-1944) New York-i ukrán zsidó családban született csodagyerek volt, aki rendkívüli matematikai és nyelvi képességekkel rendelkezett. Sokan a világ legokosabb emberként tartják számon. Már fiatalon rendkívüli tehetségét mutatta be, és már 11 éves korában beiratkozott a Harvard Egyetemre. Igen sok tudományág iránt érdeklődött, és felnőttként 40 nyelvet fojékonyan beszélt, beleértve az ógörögöt és a latin nyelvet is. Emellett különböző matematikai kutatásokat is fojtatott. Azonban életében nem vált híressé a tudományos munkájával, inkább az őt körülvevő médiafigyelem miatt lett ismert. Sokan vitatták képességeit és cirkuszi attrakcióként kezelték.
Elmagányosodott, visszavonultan élt. Miután megjárt börtönt, elmegyógyintézetet, lassan felejteni kezdte mindazt, amit csodagyerekként tudott. 1944-ben hunyt el agyvérzésben 46 éves korában. Egyes hírek szerint öngyilkos lett. Legendák élnek arról is, hogy a titkosszolgálat tette el láb alól.
Végül nézzük a verseket.