Hosszabb ideje elérhetetlen a Szőrös Kő c. lap archívuma. Ide mentettük Tsúszó Sándorra emlékező 2011-es cikküket (lentebb). Az életrajzi adatok hitelességének vizsgálatát mellőztük, ellenben előtte a ChusoGPT mesterséges intelligencia által frissen kreált nem kevésbé hiteles szöveget és képet adunk közre.
A Szőrös Kő Tsúszó Sándorról
Az MI szerint a Szőrös Kő egy felvidéki magyar irodalmi folyóirat volt, amely 1989 és 2012 között jelent meg. A folyóirat neve Tsúszó Sándor költő egyik verséből származik ("hömbörgetett kő meg nem szőrösödik"), aki 1941-ben halt meg a második világháborúban. Tsúszó Sándor a modern magyar költészet egyik legjelentősebb alakja volt, aki a szürrealizmus és az expresszionizmus hatására alakította ki sajátos stílusát. A folyóirat 2011-ben különszámot szentelt Tsúszó Sándor halálának 70. évfordulójának, amelyben többek között a költő életéről, műveiről és hatásáról írtak. A különszám címlapján egy fotó látható Tsúszó Sándorról, aki egy szőrös kővel a kezében áll. A lap angol mutációjának grafikusa azt képzelte el, milyen lett volna költőnk 70 évesen.
Az eredeti közlemény: egy régi méltatás a Szőrös Kőben
Hetven éve hagyott itt bennünket a Mester
Tsúszó Sándor (1907–1941) a két világháború közötti csehszlovákiai magyar irodalom méltatlanul elfeledett, jeles egyénisége volt, akit a Fiatal Írók Körének tagjai születésének nyolcvanadik évfordulóján, 1987-ben fedeztek föl maguknak. Életművének feltárása folyamatban van.
Tsúszó Sándor életútjának fontosabb állomásait a következőképpen fűzhetjük kronológiai sorrendbe: 1907-ben születik Ederden. Apja Tsúszó Kázmér földműves, anyja született Dönczy Apollónia, elszegényedett kisnemesi család sarja. 1914-ben megkezdi elemi iskoláit szülőfalujában, 1918-ban Nyitrán folytatja tanulmányait. 1925-ben Csontkovász címmel megjelenik első verse a TSÚ-SZÓ (Tardosújfalusi Szó)-ban, saját kézírásos lapjának első számában. 1929-ben megismerkedik Füst Milánnal. Szakít első írói korszakának múzsájával, Eleöd Emesével, és Ungvárra költözik. 
1930-ban házasságot köt Blau Borbálával, de még az évben elhagyja feleségét, és Pozsonyba költözik, ahol lapterjesztői állást vállal. 1937 elhallgatásának (?) s egyben első romániai utazásának időpontja. 1940-ben sízés közben jobb karján nyílt törést szenved. 1941. július 9-én a pozsonyi Mihálykapu utcában, a Madách Könyvkiadó volt székháza előtt halálra gázolja egy sebesen haladó automobil.
A Legyél helyettem én című Tsúszó-emlékműsort 1995 szilveszterének délutánján tűzte műsorára a Magyar Televízió. A felvett több mint egy órányi anyagból harminc perc került a képernyőre. Örvendetes, hogy ekkor már az irodalmi lapok oldalait kinőve a Magyar Rádió adásába, a budapesti Vígszínházba (egy fergeteges Tsúszó-est erejéig) és a Magyar Televízió stúdiójába is belopakodhatott a költő szelleme.
Az emlékműsor házigazdájának, Vallai Péternek az egyik legavatottabb Tsúszó-kutató, Hizsnyai Zoltán segített bemutatni a felvidéki születésű irodalmárt és képzőművészeti mindenest. A házigazda ezekkel a szavakkal zárta a Magyar Televízió (első) Tsúszó Sándor emlékműsorát: „…és most, már valóban dimenziókon túlról, mintha századunk első feléből kiabálna hozzánk, mai írókhoz, költőkhöz, Tsúszó-kutatókhoz, hogy vizsgáljuk őt meg alaposan, mert valószínűleg megéri.”
Most éppen felszakadni látszik a Tsúszó-csönd.
Egy Tsúszó-breviárium közeli megjelenéséről suttognak a bennfentesek. Illene is – és nem csak a kerek évforduló miatt –, hogy véget érjen ez a hosszúra nyúlt Tsipkerózsika-álom.
Egy vers ugyanonnan:
Tsúszó Sándor
Emlékkönyvbe
Vagyok egy lázas akvarell,
visszhang távoli bérceken,
szőrös kő, borostás mellszobor,
apró szakáll egy ércfejen,
zsebedben felejtett furcsa tárgy,
könnycsepp egy koponya homlokán,
vitathatatlan antikvitás,
semmiben holtbiztos talán,
tollpihe, könnyű és védtelen,
szótengerben hangóceán,
végtelennek udvarló bohóc,
egyetlen szent e nagy orgián,
vagyok egy göcsörtös grafika,
nem gregor, nem is gregorián,
kit nem érint meg geometria,
tüzifából faragott király,
sebhely a múltnak tűzfalán,
citromszelet egy halfilén,
elmosott arc fotográfián,
szeplő a Teremtő bal fülén.
Emlékezz majd rám, bárki vagy,
sajnos a szívem már kihagy,
tudd meg, hogy voltam, s így leszek,
míg ember lesz és emlékezet.
