Tsúszó Sándornak egy újabb, ma már az irodalomtörténészek többsége által is hitelesnek elfogadott fényképe bukkant fel Bécsben a naschmartkti bolhapiacon ez év szeptemberének első szombatján. A fotón Tsúszó két ismeretlen hölgy társaságában ül a Le Dôme Café (Párizs, Montparnasse, 1928) teraszán. A felfedező, aki egy ungvári faesztergályos, de szenvedélyes irodalombarát, egy régi zenedoboz alsó, rejtett fiókjában találta a képet, még aznap délelőtt, amikor meg akarta javítani az olcsón vett dísztárgyat. A kép további érdekessége, hogy a fotográfia hátoldalán egy nehezen olvasható, sebtiben írt tintaceruzás megjegyzés áll: "Un poète de la Hongrie. Il est Alexander. Curio. 1928", ami tovább erősíti a gyakran tévedő irodalomtörténészek véleményét. A fénykép magántulajdon, kézbe nem vehető, megtekintése csak egyeztetéssel, szombat kivételével. (Kóródy László szíves közlése, Facebook, 2015. szeptember 30.)
Kóródy László
Összeszedett-vedett szonett
“ - Vajon a föld vagy az ágy billeg-e
alattunk, ó, Donna Milleetre?
- Ne morálizélj, Keljfel Jancsikám:
tedd kulcsod a zárba, a hejjire!”
(Tsúszó Sándor - Követ egy kőszobor)
Zuhanás közben a letaszító
emberektől már késő távolságot
tartani; nehéz ilyenkor kibonyo-
lódni a belebonyolódásokból,
s nem kegyelmez a végső mondat sem:
“Éljen a haza!”, “Éljen a szabadság!”
“Segíts, Istenem!”, “Ó, anyám!” vagy az
“Én ártatlan vagyok!” szokvány-formula.
A távolságtartáshoz egy erős,
határozott szimpla “No!” is elég,
és eleven marad a lélek, a holt.
A letaszítók a “Si!”-t sziszegik,
majd élnek tovább - dögunalmasan.
Don Giovanninak - másképp - igaza volt.
